Különös szerelem

Ha találkozunk és szeretnénk csak különválni,

Biztos vagyok benne, hogy ismét találkozunk.

Mélyen keresgélve az emlékeimben,

Kellemes árnyakat találok.

Megízlelem a múlt bájait, habár

Te nem vagy sehol. Jól vagyok.

Ha lecsukom a szemem, te ott vagy,

A változatlan szerelemben, azt hiszem.

(Jusme: Four Seasons)

I.

Raven

Raven hunyorogva nézett fel, és a csörgő órára csapott. Felkelt, az ablakhoz sétált, és kinézett a még ismeretlen tájra. A családi házak sorai mögött ott magasodtak Tokió ezüstös felhőkarcolói.

A lány és családja 2 hónapja érkezett Tokióba. Michael Foster, Raven apja egy világszínvonalú amerikai cégnek volt a tagja. Nemrég azonban apja áthelyezését kérte egy másik városba. A cégnek itt Tokióba volt alvállalata, és csak itt volt szabad hely. Az apja azonban még ennek is örült.

És mindez Adrian miatt történt. - gondolta Raven, miközben lement az emeletről reggelizni.

Bátyja, Adrian a konyhában sürgölődött, akár egy háziasszony. Raven erre a gondolatra mosolyogni kezdett. Megállt az ajtóban és nézte a hűtőben kutakodó bátyját. Adrian előtt egy kötény volt. Bár csak 170 cm magas volt, mégsem tűnt nőnek. Ez talán annak volt köszönhető, hogy 4 évig volt katona, így testén finom, inas izom borította. Miatta kerültünk ilyen helyzetbe, mégsem tudok rá haragudni. Nem hiszem, hogy az ő hibája lett volna. Ő mindent megpróbált, ami tőle telt. Persze nem tudom teljesen megérteni. Nem tudom, hogy mit gondolhat, érezhet. De láttam az arcán a szégyent, és látom, hogy fél éve nem olyan már, mint volt. Azóta nem is láttam az arcán igazi, szívből jövő boldog mosolyt. Komor, szinte mogorva.

Adrian megfordult és húgára nézett. Raven zavartan rámosolygott és leült az asztalhoz.

- Jó reggelt. - köszöntötte bátyja. Szürkés szemei, mint mindig most is szomorúan néztek - Hogy érzed magad?

- Jól, köszi… Mégsem… Ideges vagyok. - morogta Raven, és figyelte, ahogy bátyja pirítóst készít. - Apa?

- Elment dolgozni.

- Hát persze. - sóhajtotta Raven. Csend telepedett a helységre.

Felesleges volt megkérdeznek. Állandóan dolgozik. Mióta anya meghalt alig látjuk. Legalább itt, Tokióban, az első hónapokban nyugton maradhatna.

- Az iskola miatt idegeskedsz? - rakta le tányérját Adrian, és leült húgával szemben.

- Igen. Rengeteg tesztet töltöttem ki, hogy felmérjék a tudásom, és olyan csoportba rakjanak, ahol nem maradok le, de ez még nem minden. Ha a tananyaggal nem is maradok le, mi lesz a többi gyerekkel? Hogy értek majd szót velük? Itt minden annyira más, mint San Franciscóban!

- Hiszen angol nyelvű osztályba kerültél, a beszélgetés nem lehet probléma.

- Tudom. Lehet hogy az osztály angol nyelvű, de attól az osztály nagy része még japán marad. Azok pedig japánul fognak beszélni. Egy szót nem fogok érteni abból, amit mondanak. Na jó, pár szót értek japánul, de az szinte semmi. Utálom az ilyen helyzetet. - panaszkodott. Adrian szótlanul nézte, majd belekortyolt kávéjába. - És te? Találtál már valami munkát?

Adrian húgára nézett és megcsóválta a fejét.

- Nehezebb lesz, mint gondoltam. Az biztos volt, hogy nem vesznek fel katonának, de hova tudnék elhelyezkedni? Otthagytam a sulit a katonaság miatt.

- Biztos akad valami... - motyogta Raven.

Adrian mogorván válaszolt.

- Ja, valami biztos.

Raven megállt az iskola előtt. Yumemon középiskola, ez az! Végre itt vagyok, és alig tévedtem el! Alig pár óra és az osztályom is megtalálom!- gondolta, és elkeseredetten nézte a modern és hatalmas épületet. Zavartan igazított egyenruháján és elindult.

Könnyebben megtalálta, mint remélte. A második emeleten volt a terme. A terem szintén nagy volt, és tele volt nevetgélő fiatalokkal. Nagy részük japán volt, de volt ott pár „bevándorolt” is, ahogy az apja hívja a magafajtákat. A terem elején egy nagyobb csoport volt. A csoport közepén egy csinos japán lány állt. Ugyanolyan egyenruhája volt, mint a többieknek, de rajta sokkal jobban állt. Fényes, fekete haját két copfba fonta, arcán magabiztos mosoly volt. A lány a belépő, tétovázó Ravenre nézett és elindult felé.

Raven tanácstalanul nézte a közeledő lányt. A lány tisztán érthető angolsággal szólalt meg.

- Szia! Te biztos Raven Foster vagy, az új tanuló! Az osztályfőnök már értesített, hogy jössz! Gyere, itt a helyed! - megragadta a karját és a terem közepe felé húzta, Raven csak most vette észre, hogy a lány szemei macskazöldek voltak - Itt fogsz ülni mellettem! Én vagyok az osztálytitkár! Az osztállyal kapcsolatos elintéznivalók az én dolgom! Mivel most kerültél ide, még nem tudsz mindent az iskoláról, sőt talán Japánról se sokat. Engem bátran kérdezhetsz, ha tudok, segítek! Ne félj semmitől. Nem olyan nehéz a tananyag, a tanárok sem rémesek. Kivéve talán az angoltanárt, de vele neked nem lesz gondod, mert te amerikai vagy! Rettenetesen ki tudja készíteni az embereket… - Raven lehuppant a székére, és csak nézte a mellette ülő, fontoskodva hadaró lányt. És én még azt hittem, hogy nem lesz senki, aki hozzám szól! A felét nem hallotta, amit a lány mondott, hisz nem tűnt lényegesnek a mondanivalója. Az osztály többi tagja mind őket figyelte. A fiuk, lányok egyaránt irigy tekintettel.

Raven nem törődve azzal, hogy a lány hol tart, közbevágott.

- Miért néznek ránk így? - a lány a többiekre nézett és mosolyogni kezdett.

- Kérlek, ne nézz beképzeltnek, de ez miattam van. Én vagyok az osztálytitkár, és ez hatalommal jár. A tanárok hallgatnak rám, az én szavam többet ér, mint más diáké. Mindenki szeretne jóban lenni velem, mert azt remélik, így bizonyos előnyökhöz juthatnak.

- Szerintem ez azért is van, mert ennyire csinos vagy. Én is szeretnék ilyen csinos lenni. - motyogta Raven zavartan. Úristen! Most mit gondolhat rólam? Vagy azt hiszi, hogy leszbikus vagyok, vagy azt, hogy én is pedálgép, mint a többiek! Én barom! Vörösödni kezdett és a táskájába túrt.

A lány mosolyogva nézte a zavarban levő lányt.

- Lehet, hogy igazad van. De szerintem te sem vagy ronda. Már rajongód is akadt!

Raven erre felkapta a fejét, és körbenézett. Az első padba ült egy fiatal szemüveges, kövérkés japán fiú, és tátott szájjal bámult a szőkés-vöröses hajú lányt. Raven az osztálytitkárra nézett és nevetni kezdtek. A lány kinyújtotta Raven felé a kezét.

- Bocs, udvariatlan vagyok. A bemutatkozás lemaradt! Narusegawa Neko a nevem! Szólíts Narunak, az egyszerűbb!

- Raven vagyok! Örülök, hogy osztálytársak leszünk. - mosolygott rá Raven.

Narusegawa

Naru a többiek csacsogását hallgatta, mikor belépett egy fiatal lány az osztályba. Szép, borzos, rövid szőkésvörös haja volt, és szürkéskék szemei. Alacsony volt, kb. 165 cm magas. A pici, törékeny lány megállt az ajtóban, és kicsit elveszetten körbenézett. Na tessék! Még több dolgom lesz!” Magabiztos mosolyt erőltetett magára, és a lányhoz lépett. Az sápadtan hagyta, hogy Naru letámadja és csendben hallgatta a mondandóját. Miután a lány közbevágott a mondandójába, Naru felében átfutott a gondolat, hogy legorombítja, de a lány kedves tekintete láttán nem tett semmit, csak válaszolt. Már véget ért a szünet, mikor észrevette, hogy anélkül telt a szünete, hogy a többi dolga után szaladgált volna. „Nahát! Észre sem vettem és megkedveltem ezt a lányt! Naru, amint bejött az osztályfőnök, felállt és jelentett.

- Tanár Úr! Az osztállyal minden rendben. 3 hiányzónk van és megérkezett az új tanuló.

- Remek, Naru-chan! Leülhetsz. Ms. Foster, kérem álljon fel és mutatkozzon be nekünk!

Raven elpirult, majd felállt a helyéről.

- Raven Foster a nevem. 18 éves múltam, San Franciscó-ból jöttem. Az apámmal és a bátyámmal élek. Apám vállalatigazgató, a bátyám…katona volt. - Raven zavarta hallgatott el.

- Az előző iskolájából hozott eredmények alapján biztosra veszem, hogy gyorsan belerázódik majd az új helyzetbe! - mosolygott rá Mr. Tomokazu. - Ha addig is bármi problémája akad, forduljon Naru-chanhoz vagy hozzám!

- Köszönöm. -Raven Naru felé nézett, aki kacsintott egyet.

Hazafelé menet kiderült, hogy egy irányba laknak, így egy darabig együtt mentek. Naru próbált többet kihúzni Ravenből, de alig mesélt valamit magáról vagy a családjáról. Úgy látszik az ő családjának sem lehet könnyű. Bár az ő bátyja tutira nem olyan idióta, mint az enyém! - sóhajtott szomorúan, és benyitott a lakásukba.

- Anya, megjöttem! - köszönt. Anyja a számítógép előtt görnyedt, csak intett, majd dolgozott tovább. „Apa még biztos nincs itthon. Ilyen elfuserált szülőkkel nem csodálom, hogy a bátyám ilyen idióta lett! Apa divattervező, anyu programozó! Remek!” Kibújt cipőjéből, a konyhába lépett. A tűzhelyen egy összezuttyadt másnapos főzelék állt, pár vézna panírozott tengeri herkentyűvel.

- Tehát ma sem eszek… - morogta, és a szobájába lépett. A küszöbön megtorpant és a bátyjára nézett.

- Kowaru!!!!!- suttogta dühösen, és kajánul vigyorgó ikertestvérére nézett. Erre…enyhe kifejezés, hogy idióta! - TE HÜLYE BUZI! VEDD LE A BLÚZOM!!!

Kowaru nevetve menekült a fúriaként berontó lány elől.

- Szemét vagy Naru-chan! Tök jó ez a blúz, és még csak meg sem mutatod nekem!

- Nem azért veszek magamnak ruhákat, hogy te hord őket, te ferde agyú barom!- kiáltotta Naru és hozzávágta a táskáját. A táska a falnak csapódott és kiszóródott belőle minden. Kowaru elbotlott, Naru pedig gyorsan ráugrott.

- Azonnal hagyjátok abba, még dolgozni sem lehet tőletek!!! - kiáltott be anyjuk. Naru és Kowaru megdermedt verekedés közben.

- Nyugi cica, leveszem. - suttogta Kowaru és kibújt a blúzból.

- Ütődött! - morogta Naru mérgesen és visszarakta a fogasra a blúzt. Kowaru mögé lépett, és átkarolta a nyakát.

- Elmegyünk kajálni? Iszonyú éhes vagyok!- Naru durcásan lerázta magáról és vetkőzni kezdett. Kowaru leült a fotelba, és összekuporodott. Most inkább ő olyan, mint egy macska. Mint egy elégedett, perverz kandúr!- pillantott testvérére.

Naru nyugodtan öltözködött Kowaru előtt, és hagyta, hogy a bátyja próbálja meggyőzni.

- Veled én nem megyek sehova! - mondta, miközben a fotelben kuporgó bátyjára nézett. Kowaru csinos, szinte szép arcán elégedett mosoly volt, macskazöld szemei vidáman csillogtak. Olyan ütődött! Tokió összes lánya a lábai előtt lenne, erre ő a fiúkért van oda! Az egész suli bele van zúgva, pedig ez a hülye még reklámozza is, hogy meleg. Magas, vékony, szörnyen jóképű, és kellőképpen szemét.

- Miért? Jó muri lenne megbeszélnénk, hogy melyik srác jóképű! Még segítenék is rostálni! - Kowaru zöldessárga szemeivel könyörögve nézett a húgára. Naru gyomra korogni kezdett, így végül beleegyezett, hogy elmenjenek együtt valahova ebédelni.

Naru mérgesen rágta a falatot. Esküszöm, Kowaruba be van építve egy radar! Messziről kiszúrja, hogy ki a homokos, és ki nem. Bátyja „szolidan” flörtölt a vele szemben ülő pincérrel. A szolid azt jelentette, hogy nem hívta be rögtön a WC-be.

- Barom. - suttogta Naru - Lesheted, mikor megyek el veled legközelebb valahova!

Kowaru ránézett, majd unatkozó képpel sóhajtott egyet.

- Unatkozom.

- Jellemző rád! Ha egy percig nem flörtölsz valakivel, már unatkozol! Ha nőnek születtél volna, ki lenne írva a homlokodra, hogy kurva.

- Miért, nincs itt? - hajolt hozzá Kowaru, félresimítva homlokából sima, fekete haját. Ijedt arca láttán Naru nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon.

- Baka. - motyogta, és tovább evett. Kowaru kinézett az ablakon.

- Naru. Figyeld azt a kiscsajt! Ha fiú lenn, nagyon imádnám!!

- Ha normális lennél, akkor is imádhatnád! - morogta, és kinézett az utcára.

- Hé! - hajolt közelebb Naru - Az az új lány, Raven! Mit keres erre?

- Gondolom bevásárol, végül is a boltból jött ki. - Kowaru elfordult az ablaktól és folytatta a flörtölést.

Naru ikertestvérére nézett.

- Van bátyja.

Kowaru ránézett Narura, majd óvatosan megkérdezte.

- Hány éves?

- Nem tudom. Alig mondott valamit a családjáról. Csak annyit tudok, hogy ő, a bátyja meg az apjuk élnek itt. Ha szerencséd van, azért hallgat ilyen nagyokat, mert az ő bátyja is olyan barom, mint te. Bár ha jobban meggondolom, olyan tutira nem létezik!

Kowaru bokán rúgta az asztal alatt, mire Naru megdobta zöldséggel. A pincér odajött hozzájuk hogy, reklamáljon a viselkedésük miatt. Ez egyszer kapóra jött, hogy a bátyám meleg! Leszidás helyett Kowaru csak egy telefonszámot kapott!

Adrian

Adrian fáradtan terült el a fürdőkádban. Egész nap állást keresett, de még nem talált semmit. Apa így is azt dörgöli az orrom alá, hogy ő tart el engem meg hogy, miért nem dolgozok. Nem kellett volna abbahagynom a sulit. Nem lett volna szabad a barátaimra hallgatni, és elmenni katonának anélkül, hogy valamilyen végzettségem lenne.

Adrian összeszorította a szemét, és próbálta elhessegetni az emléket, ami ezt az egész helyzetet okozta. Az az egy éjszaka elrontott mindent.

Amikor apja megtudta, hogy mi történt, hangosan ordítozott vele. Bár próbálta pénzével elintézni, hogy ne derüljön ki, ami történt valakinek mégis eljárt a szája, és a sajtó hónapokig azon csámcsogott, hogy a gazdag vállalatigazgató fia egyik katonatársával fajtalankodott őrség ideje alatt.

Évekig próbálta elfojtani magában az érzést, és ha a katonatársa nem kezdi el fogdosni, nem lett volna ez a helyzet. A családja egészen Japánig menekült a megaláztatás elől, de nem értek el vele semmit. Én nem kapok munkát itt sem, Ravennek pedig csak nehezebb lett a helyzete. Arról nem is beszélve, hogy fél éve nem beszélt velem normálisan apa. Csak ha nagyon muszáj, akkor szól hozzám. Megértem, hogy nem akar velem találkozni, de attól még nem kéne Ravent is hanyagolnia. Egész nap dolgozik, szinte még hétvégén is.

Kiszállt a kádból, felöltözött és nekiállt vacsorát készíteni. Mikor készen lett, felment Raven szobájába, bekopogott. Húga már tudta az itteni „menetrendet”. Adrian fogott két tálcát, rárakta a vacsorát, egy-egy pohár meleg kakaót, majd bevitte a nappaliba. Leültek a tévé elé, és vacsorázni kezdtek.

- Mi volt az iskolában? - kérdezte húgától.

Raven boldog arccal újságolta, hogy mi történt aznap. Az osztálytitkárt, meg hogy idáig nincs lemaradva, úgy látszik néhány tantárgyból még előrébb is tart.

Adrian mosolyogva hallgatta. Napjai unalmasan teltek, így élvezettel hallgatta, hogy zajlott az élet Raven körül. Nem zavarta, hogy háztartással is kell foglalkoznia. Így legalább addig sem unatkozik, míg főz vagy takarít. És főzni nagyon szeretett. Hétvégenként, ha apjuk nem volt otthon, a konyhában szoktak összeülni Ravennel, és kinéztek a szakácskönyvből valami érdekes és különleges ételt. Az eredmény nem mindig lett száz százalékos, de nem bánták, mert addig is együtt voltak.

Másnap reggel Adrian korán reggel felkelt, és reggelit készített a húgának. Az órára nézett, és meglepetten vette észre, hogy Raven még nincs lenn, pedig tegnap ilyenkor már a reggelije felett ült. Lerakta poharát az asztalra, és felment az emeletre. Kopogott Raven ajtaján, majd benyitott. Húga álmosan hunyorgott a takaró alól az óra felé, majd rémülten felült.

- A fenébe! El fogok késni! Miért nem ébresztettél korábban? - kiáltott a lány, és bátyját félrelökve a fürdőbe rohant.

- Mindenre én figyeljek? - tette csípőre a kezét Adrian. A fene. Most tényleg úgy érzem magam, mintha az anyja lennék! Valószínű Raven fejében is ez járt, mert visszarohant bátyjához, és a nyakába ugrott.

- Köszi azért! Csomagold el a kaját, mert nem lesz időm megenni! - azzal otthagyta a folyosón.

Adrian elcsomagolta az ennivalót, és mosolyogva nézte, ahogy a húga lobogó zöld szoknyával elsüvít mellette, kikapja kezéből a csomagot, és rohan ki az ajtón.

Adrian az órára nézett. Ha ma nem téved el, talán még beér. Belépett a konyhába és a mosogatót nézte.

- A fenébe. Miért van az, hogy két emberre főzök csak, de már kora reggel tele a mosogató! - morogva kezdett neki a munkának.

Egy hét telt el viszonylagos nyugalomban. Raven és Adrian reggelijei ez alatt rendeződtek. Raven már nem tévedt el, így ráért elindulni, több idejük maradt.

A második hét elején este, Adrian kopogott Raven ajtaján.

- Gyere. - mondta Raven, ledobta füzetét, és végigdőlt az ágyán. Adrian, egy pohár meleg tejjel a kezében belépett a szobába. Lerakta az asztalra a poharat, majd Raven mellé feküdt.

- Van munkám.

Raven felült, és bátyjára mosolygott.

- Ez remek!

- Nem. Nem az. Újságkihordó leszek. Tiszta ciki.

Raven hallgatott, majd ledőlt Adrian vállára. Adrian beletúrt a sajátjához hasonló színű hajba.

- Apa tudja?

- Aha.

- Mit mondott? - csúszott ki Raven száján, majd megbánta kérdését.

- Azt, hogy ha nem farkaltam volna meg a katonatársam, nem kéne ezt csinálnom. - mondta keserűen Adrian.

- Ezt is meg kell valakinek csinálnia. És szerintem még mindig jobb, mintha téged farkaltak volna meg. - Adrian megcsipkedte húgát, mire az nevetni kezdett. Viccelődéssel próbálja elvonni a figyelmem. Aranyos. Ő az egyetlen, aki valamennyire megért engem.

Kowaru

Kowaru elégedetten nézett a tükörben. Nyakkendőjét meglazította, az inge felső gombját pedig kigombolta, bár tudta, hogy ezzel fel fogja idegesíteni a tanárokat.

A konyhába ment és az anyjukra nézett. A magas vörös hajú nő a kávét kortyolgatta, és az sem érdekelte, hogy tűzforró.

- Megint sietsz? - kérdezte Kowaru kifejezéstelen arccal. Anyja ránézett, bólintott, csókot nyomott Naru fejére, megsimította fia arcát, és kirobogott a bejárati ajtón. Kowaru utánanézett, majd leült Naru mellé.

- Apa?

- Már elment. - tette le bátyja elé teáspoharát. Kowaru Naru arcára nézett. Bárcsak segíthetnék rajta. 18 éves és máris rengeteg gond szakad rá. Nem elég, hogy a szüleink ilyen gondatlanok, még az iskolában is állandóan nyúzzák. Ott persze állandóan mosolyog, és azt már senki nem látja, hogy ha hazaér elkomorul az arca, takarít utánunk. Persze nem ártana segíteni neki, de ahhoz túl lusta vagyok. Neki sem kéne ezt csinálnia. Élveznie kéne az életet.

- Ráérsz ma?

- Mert? - nézett rá Naru - Ugye nem akarsz megint meglógni?

- Lehet, hogy beugrom a sulidba tanítás után.

- Miért? Elfogytak a megdugatlan srácok a sulidba? - Kowaru csak mosolygott Naru gonosz megjegyzésén.

- ÁÁÁÁ. Csak kíváncsi vagyok a sulid kínálatára.

- Kínálat! Fuj! Csak ne úgy beszélnél a pasikról, mint egy kiélt …- Naru nem folytatta, inkább elkezdett mosogatni. Kowaru megfogta a kezét.

- Hagyjad. Majd ha hazajöttek megcsinálják. Menjünk a park felé, ma olyan szép idő van. - Naru ránézett a mosatlanra, majd bólintott és kiléptek a lakásból.

A liftben szólalt csak meg.

- Ha hazajöttem úgyis nekem kell megcsinálnom. - morogta.

- Majd én megcsinálom. Annyitól még nem ázik le a körömlakkom. - bökte oldalba húgát.

Április elején jártak. Az idő néha még hűvös volt, de a nap már elkezdte felmelegíteni a tájat. Naru és Kowaru a közeli park felé sétáltak. A park tele volt cseresznyefával, aminek a virágai ilyenkor kezdtek ez virágozni. Egy vagy két hét múlva minden tele lesz a gyönyörű, halványrózsaszín cseresznyefavirággal.

A park hófehér kavicsain lépkedve Kowaru átkarolta Naru vállát. Eszébe jutott a gyermekkoruk, mikor egy dada vigyázott rájuk. Az egyik padra ült le, mialatt Kowaru és Naru a közelben játszadoztak.

- Kowaru. Emlékszel mikor szegény Ocut teljesen kiborítottuk azzal, hogy elbújtunk a cseresznyefa ágai között? Az egész parkot átkutatta utánunk! - idézte fel húga ugyanazt a napot.

Kowaru nevetve emlékezett.

- Csak akkor másztunk le, mikor meghallottunk, hogy a rendőrséget akarja hívni!

- Meg amikor felvetted a ruhámat, és azt játszottunk, hogy lány vagy. És Ocu barátnői előtt hülyéskedtünk! Szegény tiszta vörös volt!

- És a barátnője? Milyen arcot vágott!

Kowaru mosolygó húgára nézett. Csak remélni merte, hogy Naru fejében nem fordult meg a gondolat, hogy miért is viselkedtek úgy Ocuval és a többi dadával. Hogy minden azért volt, mert a szüleik együtt élnek, mégis külön. Anyja ír származású, csak az apjuk miatt jött japánba. Azóta elmúlt köztük a szerelem. Apja körül csinos modellek forognak, az anyjuk pedig 38 évesen is olyan gyönyörű, mint sok 20 éves lány. Lehet, hogy ezért vagyok ilyen? Nem érzem magam bűnösnek, azért amit csinálok, de néha eszembe jut, milyen lenne, ha normális lennék, ha a nők érdekelnének. Most már késő. Nem érdekel, hogy ki mit gondol. Nem hiszek a szerelemben, csak az élvezetben. Naruval az a baj, hogy ő még talán abban sem.

Kowaru belépett az iskolába, és komoly arccal végignézett a folyosón sétáló embereken. Mindenki az iskola szokásos egyenruháját viselte. A lányokon zöld szoknya, fehér blúz, kék mellény és piros nyakkendő volt, a fiúkon kék nadrág, kék kabát, az ujján zöld sávval.

Kowaru egyenruhája a város másik híres iskolájának az egyenruhája volt. Hófehér ing, szürke zakó, fehér nadrág és az iskola jelvénye ott volt a bordó nyakkendőjén. Ahogy végigment a folyosón érezte magán a tekinteteket, és azt is tudta, hogy nem csak azért van, mert más egyenruha van rajta. Sűrű, kék fényű fekete haját ma szabadon engedte, így az selymesen szétterült a hátán. A bordó nyakkendő kiemelte szeme zöld színét. 180 cm magasságával könnyedén, elegánsan haladt a folyosón. Amikor megjelent Naru termébe, mást látott, mint eddig. Ahányszor megjelent, Narut mindig egy tucat lány vette körbe, most azonban csak a szőke lánnyal ült, és nevetgéltek. Kowaru csodálkozva torpant meg. Ennyire jó barátok lettek? Ha ez a lány ennyire jóban van vele Naru talán elhívja hozzánk is egy délután. Akkor nem csak az iskolában lenne vidám, hanem otthon is. Ez a lány segíthet megváltoztatni.

Naru felnézett, és meglátta az ikertestvérét. Kowaru zsebre tett kézzel állt az ajtóban. Néhány lány vágyakozva nézte, ahogy húga asztalához sétál.

- Te már megint lógsz! - korholta Naru.

- Csak egy kicsit! Untam a föciórát! - huppant le Naru mögé Kowaru és az új lányra nézett. A lány megszeppenve nézte őt. Kowaru ismerte ezt a kutató pillantást. Néhány lány ilyenkor döntötte el, hogy tetszik-e neki Kowaru vagy nem. Többnyire tetszeni szoktam, de vannak lányok, akik nem szeretik a szép férfiakat. Ő vajon mit szól hozzám? Kezet nyújtott a lánynak.

- Hello. Naru ikertestvére vagyok. Kowaru Neko a nevem.

- Szia. Raven Foster a nevem! - mosolygott rá kedves mosollyal a lány, és mosolyában nyoma sem volt kacérságnak. Kowaru megnyugodva mosolygott rá vissza. A lány szemeibe nézett, és összeszorult a gyomra. Gyönyörű színű a szeme! Szürke színű szempár, kék pöttyökkel! Csodálatos. Ha nem lennék meleg…

Kowaru hátradőlt és az osztály többi tagját vette szemügyre. A múltkor, mikor beült órára, volt itt egy fiú, aki le sem vette róla a szemét.

A fiú az ablaknak támaszkodott. A lágy tavaszi fény hátulról világította meg. Kowaru elgondolkozva nézte. Nem is rossz… Felállt, lágy, ruganyos, macskaszerű léptekkel az ablakhoz sétált. Kihajolt egy kicsit, mélyet szippantott a kellemes tavasz illatú levegőből, majd a mellette álló fiúra nézett. Inkább átlagos, mint helyes. De mostanra megteszi ez is. Azzal közelebb húzódott a fiúhoz, aki elvörösödött és a többiek felé nézett. Tehát titkolná. Hmmm.

- Szép időnk van ma. Nem?- kérdezte halkan, miközben csípőjét a fiú csípőjéhez nyomta. Az meglepetten nézett rá. Ahogy a fiú belenézett Kowaru szemeibe, Kowaru érezte, hogy ezt a fiút is megszerezte.

- D…de! - motyogta a srác, és a macskazöld szempárba nézett.

- Na ne! - kiáltotta Naru, de Kowaru nem törődött vele.

- Ma valahogy olyan…meleg van. - suttogta a fiú fülébe. Ahogy lélegzete súrolta a fiú fülét, az finoman megremegett. - Dönts. Ha akarsz engem, menj ki a WC-re. Én utánad megyek.

Finoman lágyan beleharapott a fülébe, majd otthagyta az ablaknál.

Két perc múlva a fiú vörös arccal kifelé indult.

Naru ez alatt az idő alatt egész végig Kowarut szidta, Raven pedig csodálkozva hallgatta a szidalmakat.

Amint Kowaru meglátta, hogy a fiú kifelé indul, felállt, majd odasuttogta Naru és Raven közé.

- Hölgyeim, ha megengedik! Jelenésem van! - Naru dühösen elvörösödött, Raven pedig kuncogni kezdett. Kowaru rákacsintott és kecses léptekkel kivonult a teremből.

A fiú a WC falának dőlve várta. Úgy állt ott, mint áldozat a ragadozó előtt. Kowaru lassan elindult felé. Két tenyerét letámasztotta a fiú füle mellett, és megcsókolta.

Később behúzódtak az egyik fülkébe. Arról az óráról a fiú hiányzott. A következő szünetbe kipirulva ment vissza, Kowaru pedig az udvaron leült egy padra, ott várta meg a húgát.

Amikor Naru és Raven elé értek, lazán felkelt a padról, nyújtózkodott egyet, és mosolyogva elindult előttük.

Kowaru hallotta, hogy Raven halkan azt mondja:

- Naru. A bátyád most egy jóllakott macskához hasonlít.

- Potyadugás után mindig ilyen a feje - morogta Naru.

- Szegény Nobutoshit úgy az ujja köré fűzte!

- Ehhez nagyon ért! Vigyázz a bátyádra! Ha találkoznak és eddig nem volt buzi, ez az állat még arra is képes, hogy azzá tegye!

Raven vörös arccal nézett Narura. Kowaru az arcára nézett és megfordult egy gondolat a fejében.

- Hülye vagy, cica! - szólt hátra - Tudod, hogy heterót soha nem bántok. Nobutoshi vagy mi a neve sem volt az. Csak idáig titkolta.

- Volt barátnője! Nem is egy! - kiáltotta dühösen Naru.

Kowaru megállt és kaján mosollyal válaszolta.

- Attól még nagyon készségesen tolta oda a fenekét! - Raven nevetni kezdett, Naru pedig fújolva kergetni kezdte Kowarut. A fiú a nála majdnem 20 cm-rel alacsonyabb Raven mögé állt.

- Hiába kergetsz, ez az igazság!

- Mondtam egyetlen szóval is te barom, hogy kíváncsi vagyok a részletekre? ÁÁÁ! - mérgelődött Naru és előreindult. Kowaru lenézett Ravenre.

- Utána menjünk?

- Próbáljuk meg lenyugtatni. - mosolygott rá Raven és Naru után futott.

Kowaru az előtte szaladó lány után nézett és eszébe jutott, amit Naru mondott nemrég. „Ha szerencséd van azért hallgat ilyen nagyokat, mert az ő bátyja is olyan barom, mint te.” Nem lenne rossz! Remélem, hasonlít a lányra a bátyja. Ha neki is ilyen szemei vannak, addig nem nyugszom, míg meg nem szerzem. Még a végén igaza lesz Narunak és az sem fog érdekelni, hogy hetero!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés